„Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja…” (Lk 9,26)
„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” (Mt 4,4)
„… s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat…” (Jn 14,23)
„… mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7,29)
„…aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.” (1Jn 2,5)
„…aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51)
„Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát.” (Lk 8,21)
„Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok!” (Jn 15,7)
„Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok. Mert akinek van, még kap hozzá, akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt véli, hogy az övé.” (Lk 8,18)
„A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg!” (Jak 1,22)
"Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk" (1 Jn 4,9)
„Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.” (Kol 3,16)
Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.” (Mt 22,16)
„Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20)
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.” (Mt 24,35)
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium felhívása a XIV. Simonyi Imre Emlékversenyre 2014-10-23
A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium invitálja iskolájának tehetséges diákjait a XIV. Simonyi Imre Emlékversenyre.
A versmondó, versmegzenésítő és versillusztrációs verseny keretein belül több kategóriában nyílik alkalmuk a 7-12. évfolyamos diákoknak, hogy összemérjék tudásukat, kreativitásukat. A versenyfelhívás, a Simonyi-versek listája és a nevezési lapok elérhetők a gyulai gimnázium honlapján.
A versennyel kapcsolatos felvilágosítás kérhető a gimi@kjkg.sulinet.hu email-címen és a következő telefonszámokon:
Dávid Péter – 06 30 457 2054, Falatyné Krész Anikó – 06 20 771 9168
Összeállította: Dávid Péter magyartanár